Egy hely, ahol a reggeli sosem ér véget, ahol az ízek és az illatok egyaránt magával ragadnak, és ahol a hangulat mindig egyedülálló. Ahová bátran betérhetünk egy kiadós fogás mellett egy délelőttön át tartó beszélgetésre vagy akár egy romantikus randira. Sőt, ahol a kora délutáni időszak is bőven tartogat finomságokat számunkra — ezek közül néhányat most egy kicsit közelebbről is bemutatunk nektek. Tartsatok velünk!
Burgerek — kiadós kora délutáni finomságok
Habár az emberek leggyakrabban esti fogásként gondolnak egy kiadós burgerre, nálunk nem kell megvárni a naplementét, hogy kezünkbe vehessük a puha, frissen sült buci közé rejtett finomságokat! Szezámmagos, lágy bucinkba harapva az ízorgia már délután elkezdődhet – és ha érzékeny vagy a gluténra, semmi gond! Gluténmentes változatban is kipróbálhatod felejthetetlen Vintage burger-élményünket!

Sőt, a vegetáriánusokat is szeretettel várjuk, vega burgerünk ugyanis saját recept alapján megálmodott bagelbe rejtett isteni zöldséges húspogácsával egyedülálló ínyencség a városban.
Édes mártogatós tál Vintage módra — barátnős beszélgetésekhez és randikhoz
Édes mártogatós tálunk igazi csemege azoknak, akik egy kis édeskedésre vágynak a barátnőikkel vagy párjukkal töltött délutánjaik során. A legjobb, hogy választani se kell kedvenc mártogatósaitok közül: az amerikai palacsintákat a legfinomabb házi finomságok kísérik: Lotus biscoff krém, házi sós karamell, nutella, házi eperlekvár és belga ruby csoki egyaránt járnak a mennyei ajánlathoz. Csobbanjatok bele a csokoládéba vagy a karamellbe – intimebb, kötetlenebb beszélgetéseknek aligha lehetne finomabb kísérője!
Házi bagel szendvicsek — olyan, mint otthon, csak még finomabb a szendó!

A Vintage World nyugodt délutáni miliője fantasztikus élmény, ha kikapcsolódni vágysz. Házi készítésű bagel szendvicseink pedig egy-egy szelet otthoni ízélményt hoznak el számotokra, legyen szó bármelyik változatunkról (lazacos, sonkás, májas-körtés és még extra íz elérhető étlapunkon). A gluténérzékenyek számára pedig örömmel sütünk gluténmentes verziót, hogy mindenki élvezhesse ropogós külsőjük és puha belsejük kényeztető élményét. Természetesen a vegetáriánusokra itt is gondoltunk, vegán verzió is elérhető.
Croque szendvicsek
A croque szendvics, a francia konyha egyik ikonikus darabja, igazi kulináris élvezetet nyújt az ínyencek számára. A ropogósra pirított kenyér, az olvadó sajt, a finom sonka és a krémes besamel mártás tökéletes harmóniája teszi ellenállhatatlanná ezt a klasszikus, mégis extravagáns ételt. Nem csupán egy szendvics, hanem egy ízutazás, ami a tradicionális francia ízvilágot csempészi be a mindennapjainkba, az egyszerű, mégis elegáns konyhaművészet jegyében. Kérd édesburgonyával és mártogatóssal az igazi élményért!

Waffle és forró kávé — melegedj meg nálunk!
Krémes, lágy Nutella mousse-szal vagy éppen isteni juharsziruppal tálalt belga gofrink, egy csésze forró csoki vagy egy bögre frissen főzött kávé és lágy, francia dallamok – jól hangzik, ugye? Gyere, és melegedj meg nálunk egy hideg, esős délutánon, vagy egyszerűen csak szánj egy kis énidőt önmagadnak és a finomságoknak, melyeket felfedezhetsz a Vintage Worldben. A különleges kávék szerelmesei pedig több tucat saját recept szerint megálmodott kávé-különlegességet kóstolhatnak, melyek közül az egyik legnagyobb favorit a Pumpkin Spice Latte-nk.
Granola Bowl — könnyed és egészséges választás
Ha a nap közepén valami könnyedebb és egészségesebb fogásra vágysz, vagy délután valami igazán alakbarátot nassolnál a csajokkal, granola bowl-unk pont a Te zamatod! Teljesen hozzáadott cukor- és tejmentes, így laktózérzékenyek és vegánok számára is bátran ajánljuk, sőt, ha vigyázni szeretnél az alakodra, de igazán finomat ennél, kötelező kipróbálnod.

Látogass el az Arany János utca 6. szám alá, és kóstold meg délutáni is isteni finomságainkat. A fent bemutatott fogások csupán töredékei annak, amit megtalálsz a Vintage Worldben (teljes étlapunk itt, szezonális itallapok pedig csak az üzletben érhetőek el).
Szeretettel várunk Téged és barátaidat, hogy együtt felfedezzük, milyen ízletes lehet a délután! És ne feledd: konyhánk egészen délután 6-ig nyitva tart, így bőven van időd betérni hozzánk egy gyors ebédre vagy egy kis délutáni nassolásra.
Jó étvágyat kívánunk, és várunk szeretettel délután is!
