Brunch idő: reggeli Debrecenben

BRUNCH – reggeli Debrecen-ben


A kifejezés az angol breakfast (reggeli) és lunch (ebéd) szavak összeolvadásából alakult ki. Tükörfordításban tehát ’reggebédet’ jelent, vagyis egy igazán ízletes és laktató villás reggelit. A brunch-olás kultúrája elsőként Amerikában vált népszerűvé, ám már hosszú évek óta elterjedt étkezési forma szerte a világban, így Magyarországon is. Éppen ezért arra gondoltunk, itt az ideje, hogy Debrecen-be is elhozzuk a szép helyen elfogyasztható, finom reggelik különleges hangulatát és ízélményeit. Mentsétek hát el az időpontot, ugyanis 2018. március 30-tól finom új reggeli ételekkel és italokkal várunk benneteket. // Reggeli Debrecen – Vintage World.

AZ ÖTLETTŐL A MEGVALÓSÍTÁSIG

reggeli debrecen, waffle, gofri, belga, étterem, reggeli, brunch, nutella, eper, vintage world, legjobb, debrecen,Mint azt már tudjátok, a vintage stílus, valamint új dolgok alkotása és az örömszerzés mindig is fontosak voltak számunkra. Pár héttel ezelőtt arról is meséltünk nektek, mit jelentett nekünk virág- és ajándéküzletünk, valamint kávézónk átformálása. Ahogy említettük, kávézónk új miliőjének kialakításakor fontos szempont volt számunkra, hogy egy hatalmas ablakokkal ölelt fényes, mégis kuckós helyet alakítsunk ki számotokra – egy olyan kávézót, ahol beszélgetni és dolgozni egyaránt lehet. Szerettük volna, ha a romantikus, púderes hangulatot kedvelő hölgyek mellett a hozzánk betérő férfiak számára is kellemes hangulatot tudjunk teremteni. Ennek jegyében egy sokkal letisztultabb enteriőrt álmodtunk meg. Idén márciustól pedig nemcsak a belső tér berendezésével, hanem étel- és italkínálatunkkal is igyekszünk a férfiak kedvében (is) járni.

Mi mindig, amikor csak tehettük, egy finom reggelire szavaztunk, bárhol is jártunk épp a világban. Néhány ilyen reggeli után értettük meg a bruncholás varázsát, és döntöttük el, hogy ezt az életérzést szeretnénk a kávézónk világába is becsempészni. Hiszünk abban, hogy amit valóban szeretünk és szívvel-lélekkel csinálunk, azt idővel veletek is sikerül megkedveltetni, s bízunk benne, hogy hamarosan a reggeli számotokra sem egy kapkodva megvalósított étkezést jelent majd.
reggeli debrecen, waffle, gofri, belga, étterem, reggeli, brunch, nutella, tepertő, vintage world, legjobb, debrecen,

Az ötlet tehát, miszerint szeretnénk, ha Debrecenben is lenne egy klasszikus brunch-olós hely, már nagyon rég megfogalmazódott bennünk. (Olyannyira, hogy képzeljétek, a reggelik gyönyörű türkiz tányérjait már közel egy éve beszereztük nektek 🙂 ) Azonban ahogy mindig, ezúttal is megfontoltan, lépésről lépésre haladva terveztünk meg mindent, hogy a végeredmény tényleg tökéletes legyen. Elsőként összegyűjtöttük, melyek azok a szerintünk fontos kritériumok a reggeli kapcsán, melyeknek mindenképpen szeretnénk megfelelni. Jegyzetünkben a következők szerepeltek:

  • széleskörű választék,
  • valóban ízletes, finom ételek,
  • ízléses tálalás,
  • kellemes hangulatú hely,
  • kedves kiszolgálás.

reggeli debrecen, étterem, debrecen, brunch, kávézó, magyaros, francia, kolbász, virág, vintage world, virágbolt,

A reggelik kapcsán tehát három fontos szempontot tartottunk szem előtt. Egyrészt a kiváló minőségű alapanyagok használatát, hogy valóban finom fogások kerüljenek a tányérra. Másrészt igyekszünk sokféle ételt kínálni, hogy a magyaros fogások kedvelői éppúgy megtalálják kedvencüket, mint a könnyű, diétás finomságokra éhezők. Itt külön kihívást jelentett, hogy egészséges ételeinket is úgy válasszuk meg, hogy azok ne csak alakbarátok, de valóban ízletesek legyenek. Végül pedig, jó ízeken túl a hangulat is fontos tényező számunkra. Ételeink megalkotásánál arra is figyeltünk, hogy a megrendelt finomságok szép és ízléses formában, exkluzív tányérokon kerüljenek az asztalaitokra. Mindemellett sajátos vintage hangulattal és kedves kiszolgálással igyekszünk szebbé varázsolni a napotokat, hisszük ugyanis, hogy az, hogy reggel hogyan bánnak velünk, az egész további napunkat meghatározza. Mi pedig szeretnék, ha nemcsak finom ételekkel, de pozitív energiánkkal is feltölthetnénk titeket egy-egy pörgősebb nap előtt.

AZ ÉTELEKRŐL

reggeli debrecen
Új étlapunkon angol, amerikai, francia és magyar finomságok is helyet kaptak.

A hagyományos, hazai ízek kedvelői libamájkrémes–tepertős–kolbászos finomságot kóstolhatnak nálunk, de házias bundáskenyérrel (igény szerint akár olvasztott chedar sajttal és sonkával töltve, nyami – nyami) és tojásvariációkkal (különféle omlettek, ham and eggs, bacon and eggs stb.) is készülünk nektek.

A más nemzetek ízvilágára is nyitottak számos nemzetiségi lecsó közül választhatnak. Emellett frissen sütött péksütemények széles választékával készülünk:

  • megmutatjuk, milyen a tojásételek tökéletes kísérőjeként ismert igazi English muffin (nem ám a gyorséttermi, hanem az igazi, házi verzió),
  • készülünk friss, ropogós bagellel és bagette-tel is, s
  • kipróbálhatjátok, hogyan harmonizál a klasszikus amerikai palacsinta tükörtojással.

reggeli debrecen, reggeli, brunch, debrecen, vintage world, étterem, étel, kaja, diétás, zab, chia, clean, recept,Az édesszájúaknak is jó hírünk van,

  • belga waffle variációkat többek között juharsziruppal, házi eperkrémmel és friss eperrel vagy akár nutellával is kérhetitek,
  • klasszikus francia reggelinkkel (illatos croissant, házi lekvárvariációk és puha vaj) igazi párizsi hangulatot varázsolunk,
  • de omlós házi kaláccsal és amerikai palacsintákkal is készülünk számotokra.
  • Diétás édességekből se lesz hiány, friss gyümölcssalátánkat, chia magos – zabos smoothie-nkat és vitál reggelinket fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják.

Amit viszont mindenképpen tudnotok kell, hogy a lekvártól kezdve a baguette-en át az English muffinig mindent mi készítünk, így a reggelik elkészítése kicsit több időt vesz igénybe, mintha egy gyorsétterembe térnétek be. Nálunk minden igazi kézi munkából fog állni, így garantáltan a legfinomabb, minőségi alapanyagokat kóstolhatjátok meg.

BRUNCH IDŐ ÉS REGGELI DEBRECEN-BEN, A VINTAGE WORLDBEN

Ételeinket kezdetben hétfőtől –  vasárnapig érhetitek el kávézónkban. Jó hír továbbá, hogy képzeljétek, akár ebédelni is érkezhettek, sőt, ha úgy szeretnétek, munka vagy iskola után, a délutáni órákban (egészen 16.00-ig) is rendelhettek új kínálatunkból. 

 

Reméljük, hogy szeretni fogjátok szívvel-lélekkel készített újdonságainkat. Szeretettel várunk benneteket jövő hét közepétől a Vintage World-ben egy finom reggelire!

Kövess minket Facebook-on és Instagramon, ahol folyamatosan megújuló tartalmakkal és újdonságokkal várunk!

Brunch, Reggeli Debrecen – Vintage World

Aktuális étlapunkat itt tekinthetik meg:

www.vintageworld.hu/cafeflower

Csatlakozz a Vintage World közösséghez!

Ne maradj le újdonságainkról, limitált különlegességeinkről!
Iratkozz fel hírlevelünkre!